Az ISIS már nem kezelhető békésen

15 augusztus 2014, Hozzászólás: Hozzászólások kikapcsolva

Péntek délután Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője és Egyházügyi Kabinetjének elnöke sajtótájékoztatót tartott Budapesten az iraki nagykövetség előtt. Ezután a Jobbik IT tagjaival közösen mécsest gyújtott az ISIS által kegyetlenül meggyilkolt áldozatok emlékére. Mirkóczkival együtt a megemlékező fiatalok egy arab N betűvel ellátott pólóban voltak jelen, így vállalva szolidaritást az iraki keresztényekkel, akiknek házait a terrorszervezet ezzel jelölte meg (az N a naszráni szót jelképezi, ami keresztényt jelent).

Augusztus 15-e Nagyboldogasszony napja, a keresztény egyház egyik legfontosabb ünnepe, ekkor ajánlotta fel Szent István az országot Szűz Máriának. A Jobbik fontosnak tartja, hogy az emlékezés mellett ezen a napon még inkább felhívja a figyelmet arra, hogy Irakban és Szíriában az ISIS terrorszervezet milyen kegyetlenkedéseket végez a keresztények és más hívők ellen – mondta az iraki nagykövetség előtti pénteki sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám. A Jobbik szóvivője rámutatott, hogy a magát Iszlám Államnak nevező szervezettől mindenki szenved, és nem lehet a keresztények és muszlimok, vagy síiták és szunniták közötti ellentétről beszélni, hiszen mindenki, aki nem ért egyet a terroristák ideológiájával, az életével játszik.

Mint fogalmazott, tarthatatlan, hogy a magukat gyakran a világ rendőreinek képzelő nagyhatalmak jóformán tétlenül nézik az Irakban folyó genocídiumot. Pedig a szolidaritás mellett politikai lépésekre is szükség van, hiszen az iraki helyzet már túllépett azon a ponton, amikor megoldható lenne békés eszközökkel. A világ vallási vezetői már megszólaltak, és ideje, hogy a politikusok is megtegyék a szükséges lépéseket, hangsúlyozta ki Mirkóczki, aki örvendetesnek tartja, hogy Orbán Viktor is felemelte a szavát, de ezt kevésnek tartja.

A Jobbik szerint Magyarországnak humanitárius és egészségügyi segítséget kellene nyújtania az iraki áldozatoknak, a menekülteket befogadnia, valamint katonai eszközöket adnia azoknak a kurd katonáknak, akik jelenleg is harcolnak az ISIS ellen. A britek és a franciák már felajánlották a segítségüket, és a magyaroknak is keresztényi és emberi kötelességük, hogy segítsenek, tette hozzá. Magyarország ezzel a lépéssel elindíthatna egy láncreakciót, amely ha kis részben is, de hozzájárulhatna Irak békéjéhez – fogalmazta meg a szóvivő a párt álláspontját.

A sajtótájékoztató után a Mirkóczki a Jobbik IT tagjaival együtt mécseseket gyújtottak az iraki áldozatok emlékére. A résztvevők pólóján az az arab N betű volt látható, amellyel az ISIS az iraki keresztények házait jelölte meg. A jelöléssel egyben embertelen választás elé állították őket, amely sok esetben kegyetlen kínzásokkal és kivégzésekkel végződött.

A Jobbik nem először szólalt meg a kérdésben, viszont elsőként, ugyanis augusztus 8-án Sneider Tamás, a párt alelnöke már írásbeli kérdésben fordult a Külügyminisztériumhoz, hogy mikor szólal meg az iraki keresztényüldözésekkel kapcsolatban. Nem sokkal később adta ki a közleményét a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint néhány nappal később állt ki az iraki keresztények mellett Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, és írt levelet az Európa Tanácsnak Orbán Viktor.

Mint arról nemrég az MTI is beszámolt, Ferenc pápa ismét felhívta a nemzetközi közösséget, hogy sürgősen avatkozzon be Irakban az ott zajló humanitárius tragédia leállítása érdekében. ”Az Észak-Irakban terjedő erőszakos cselekmények felébresztik minden jó szándékú férfi és nő lelkiismeretét, hogy konkrét szolidaritással cselekedjenek, védelmet nyújtsanak mindazoknak, akiket támadás ér vagy erőszak fenyeget, szükséges és sürgős támogatást adva a számos otthontalanná vált személynek és biztosítva a városaikba és otthonaikba való biztonságos visszatérést is” – írta Ferenc pápa, aki Fernando Filoni bíborost személyes küldötteként Irakba küldte, hogy a helyi lakossággal éreztesse a pápa és az egész katolikus egyház közelségét és aggodalmát az ott élők “elviselhetetlen szenvedése” miatt.

Korábban egy terjedelmes cikkben foglalkoztunk az ISIS-szel, amelyben muszlimok beszéltek arról, hogy a szervezet tevékenysége sehogyan nem egyeztethető össze a valódi iszlámmal. Ezt erősítette meg az iraki nagykövetség ügyvezetője is, aki a sajtótájékoztató után Mirkóczki Ádámnak elmondta, hogy ez a fajta brutalitás egyik világvallást sem jellemez, az ISIS-nek semmi köze az iszlámhoz. Valószínűsíthető, hogy izraeli érdekek állnak a szervezet működése mögött, amelynek célja, hogy az emberiség a kegyetlenkedéseket az iszlámmal azonosítsa, és ne tegyen különbséget a tradicionális vallás és egy álhagyományba burkolózó terrorszervezet között.

alfahir.hu